Nem jóval hamarabb sóztad és paníroztad, mint ahogy kisütötted? A sertéshúst csak felhasználáskor szabad sózni, különben kiszárad, mert a só elvonja a nedvességet a húsból. Mitől száraz és kemé...
Japánban divatos az un. light novel, ami lényegében illusztrált, könnyen olvasható történet, főleg fiataloknak. Nem manga, de még nem is klasszikus értelemben vett regény. Ilyen light novel Szakurazaka Hirosi története, A holnap határa, ami a tavaly bemutatott filmváltozatnak köszönhetően lett világhírű, és került itthon is a polcokra a Gabo kiadó SF sorozatában. Miután leraktam a könyvet, két dolog fogalmazódott meg bennem: az ember hajlamos elfelejteni, hogy néha szüksége van teljesen egyszerű, de problémáktól mentes szórakozásra, illetve, hogy ha ezt a könyvet más kiadó jelenteti meg, lehetett volna majdnem olyan népszerű, mint a Vének háborúja. Kirija Keidzsi egy egyszerű, üresfejű fiatal srác, aki volt annyira bolond, hogy szerelmi bánatában beállt a hadseregbe. Ezzel még nem lenne semmi gond, de az emberiség éppen a túlélésért küzd a gitaiokkal, ezekkel a különös idegen lényekkel, akik már hosszú évek óta szorgosan azon ügyködnek, hogy eltüntessék a humanoidokat a bolygóról. Kirija balszerencséjére már első bevetésén halálos sebet kap, de utolsó erejével a legendás Harctéri Szuka, Rita Vantasli oldalán indul a halálba... hogy a következő pillanatban a csata előtti napon ébredjen.
Szerintem, ha én eljárnék harcolni tanulni AKÁRHOVÁ 200 napon keresztül – rendesen, lelkiismeretesen, mert TÉNYLEG meg akarom tanulni –, akkor se lenne belőlem még semmi. Ha 10 éven keresztül gyakorolnék, mint egy harcművész-szerzetes, akkor már lehet, hogy nagyon jó lennék, de attól még nem lennék a front legyőzhetetlen harcosa, hiszen épp az a lényeg, hogy nem egy legyőzhetetlen, előre lezsírozott koreográfiát kellett megtanulnia/kiismernie Keidzsinek, hanem minden nap máshogy történtek apró dolgok. Ha X gitait megöl, akkor megváltozik, hogy Y vagy Z ellenfele mit reagál, satöbbi. A változás pedig annál nagyobb lesz, minél jobban beleavatkozik az eseményekbe – vagyis minél több ellenfelet megöl. A regény alapját képező felvetés tehát – szerintem – sántít kicsit, de könnyen túltettem magam rajta, olyan erős volt a kötet minden egyéb tekintetben. A vége pedig… hát, azt talán spoiler nélkül elmondható róla, hogy ritka szemét, lehúzó, amin majd háborogni ér. :) Biztos, hogy emlékezni fogtok rá évek múlva is!