Nem jóval hamarabb sóztad és paníroztad, mint ahogy kisütötted? A sertéshúst csak felhasználáskor szabad sózni, különben kiszárad, mert a só elvonja a nedvességet a húsból. Mitől száraz és kemé...
Felvilágosítást kaphatunk arról is, hogy mi történik velünk fizikai halálunk után, és mi befolyásolja ezeket a folyamatokat.
Most már nem csupán kapcsolódik az örök élet törvényeihez és princípiumaihoz, hanem felveszi azok alakját és létformájukat, ezért azt mondja: "a mindenhatóhoz kapcsolódom Nun vizében", amivel visszamegy az idő kezdetéig, s eggyé válik a Teremtővel. (A Nun az idők kezdete előtt létező őskáosz, egy hatalmas víztömeg, melyből a teremtés hajnalán kiemelkedett az ősdomb, s amelyen megvetette lábát Atum, az első létező. ) A halott itt kijelenti, hogy ő Isten eredeti fénye, mely az idők kezdetén támadt, s amely létrehozta önmagát. Igazolja, hogy elválasztotta önmagától saját romlott részeit, és ezzel véget vetett tévedéseinek, legyőzte hibáit. Így most már képes egyesülni Ozírisszel. " Ártatlannak találtak; hatalmat nyertem ellenségeimen; hiába fenekedtek ellenem. Az én erőm, az én védelmem. Ozírisz fia vagyok, Atyám megvédte testét ellenségeitől. " A lélek ezután a Béke Földjére, a Szekhet-Hotepra kerül és elfoglalja azt a helyet, ami az életben elért fejlettségi fok szerint jár neki, s várja a következő leszületését.
Igen, akkoriban még sokkal több volt a vallásos tudós, aki nem a tagadásból indult ki, hanem Isten létezését akarta igazolni. És mi bizonyíthatná jobban, hogy létezik a Teremtő, ha nem ez, hogy a maga képmására teremtett lénynek, az embernek valami pluszt adott? Valamit, amivel nem rendelkezik sem a növény, sem az állat, csak az ember: a lelke? Azt kell mondanunk, hogy ez a törekvés máig nem hagyott alább. Igaz, a tudósok, akik az utóbbi évszázadban a lélek létezésével vagy nemlétével foglalkoztak, már jobbára nem voltak istenhívők, és nem is ezért érdekelte őket ez a kérdés. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy az emberben csakugyan van valami plusz, ami ezen a bolygón tudomásunk szerint más élőlényekben nem található. Ám hogy ez csupán a tudatban rejtőzik-e, vagy csakugyan valami olyasmi, amit léleknek, isteni hozzáadásnak, valamiféle metafizikai többletnek is nevezhetnénk, azt eddig még senkinek sem sikerült bebizonyítania. Hector Durville A huszadik században nem egy tudós vállalkozott arra, hogy a "hivatalos" (akadémikus, értsd: sokszor begyöpösödött, konzervatív, azaz hátrafelé haladó, vaskalapos) tudomány ellenében kísérletezzen az emberi lélekkel.
Hogy a halott ne mozoghasson halála után is úgy, mint egy élő, a dél-amerikai indián népeknél állatbőrökbe kötözték őket. Ezek a múmiák – különösen az egykori inka birodalom területén – ma is előkerülnek rejtett sziklasírokból, barlangokból. Nem véletlenül találják ezeket az egykori embereket mumifikált állapotban, de rettenetesen összegöngyölve, megkötözve, bőrszíjakkal összekötve. Sokáig azt hitték még az etnográfusok, antropológusok is, hogy így óvták a holttesteket, így tartották őket egyben… Dehogy! Ma már tudjuk: így akarták megakadályozni, hogy haláluk után ismét megjelenjenek az élők között. Délnyugat-Afrikában még kevésbé hittek a halottnak – ott egyszerűen elvágták a gerincét a nyakán, így a fejét könnyen behajthatták a térdei közé, majd az egész összezsugorított emberalakot állatbőrökbe varrták jó szorosan… De az is megesett, hogy a halottnak eltörték mindkét lábszárcsontját, nehogy majd "visszajárjon"… Persze más törzsek, majd később az egész emberiség, már nem annyira a visszatérő testtől, mint inkább a lélektől félt.